Andrássyak nyomában
Időpont: 2025. október 23. (1 nap)
Útvonal: Debrecen – Miskolc – Bánréve – Betlér – Rozsnyó – Krasznahorka – Kassa – Hidasnémeti – Miskolc – Debrecen
„ Gömör olyan, mint Magyarország kicsiben, legszebb megyéink egyike” írta Petőfi Sándor Úti leveleiben. Mi a történelmi Gömör megye déli tájait járjuk be, ahol lépten-nyomon az Andrássy család emlékeivel találkozhatunk.
Indulás Debrecenből 06.00 órakor Miskolc érintésével Betlérre, ahol a környék legjelentősebb kastélyát, az Andrássy-kastélyt látogatjuk meg. Az Andrássy család 400 évig meghatározó családja volt a térségnek. Betléri kastélyukban megismerkedhetünk a család története mellett az egyes családtagok által külföldről hozott dísztárgyakkal, trófeákkal, festményekkel, az eredeti állapotában fennmaradt szalonok gazdag berendezésével, a családi könyvtárral és képtárral. A kastély parkja egy igazi botanikus kert, ahol teszünk egy kis sétát.
A következő megállónk a Sajó-parti kisváros, Rozsnyó lesz, mely hajdanán a gömöri bányavidék központja volt, híres iskolaváros, püspöki székhely. A Bányászok terén teszünk egy sétát: Kamaraház, Városháza, Franciska szobor, Diák templom, Püspöki palota, Püspöki székesegyház, Ferences temploma, Tűzoltó torony.
A városnézés után ellátogatunk Krasznahorkaváraljára, ahol megtekintjük a szecessziós stílusban épült Andrássy Mauzóleumot, mely gróf Andrássy Dénes és felesége Franciska nyughelye. Az autóbuszból látni fogjuk Krasznahorka büszke várát, mely 2012-ben tűz következtében megrongálódott és még nem látogatható.
A napot egy kis kassai belvárosi sétával zárjuk, mely során látható lesz a Szt. Mihály temetőkápolna, a Forgács-palota, a Megyeháza, a Szt. Erzsébet Székesegyház, az Orbán-torony és a Lőcsei-ház. Egy kis szabadidő után indulunk Debrecenbe. Várható haza érkezés 22 óra körül.
További csatlakozási lehetőség: Nyíregyháza, Polgár, Tiszaújváros, Miskolc.
Részvételi díj: 18.900,- Ft/fő
Belépők: kb. 15,- EUR/fő
Fakultatív egyéb költség: Baleset-, Betegség-, Poggyászbiztosítás 730 Ft/fő.
A honlapon szereplő helyesírási hibákért, aktualitását vesztett árakért, akciókért, illetve az árkalkulációs program esetleges hibáiért, valamint a képekben, leírásokban fellelhető hibákért, eltérésekért a felelősséget nem vállaljuk. Kizárólag a munkatársaink által visszaigazolt árak, adatok, leírások, képek és egyéb más információ tekinthetőek véglegesnek. Weboldalunk használata közben megadott, azonosításra alkalmas, személyes adatok begyűjtése és feldolgozása megfelel az érvényes adatvédelmi előírásoknak. Adatkezelési Tájékoztatónkat itt olvashatja.
Copyright © 2016 Globe Travel Utazási Iroda - Minden jog fenntartva | Engeydély szám: R-1384/1996