Az egykori Pannoniában 316-ban született Tours-i Szent Márton, Magyarország egyik oltalmazója. A keresztény ókor és középkor e kiemelkedő szentjét választotta Géza fejedelem 996-ban az ország első bencés apátságának védőszentjévé. Katonatisztként szolgált a római hadseregben, apja akarata ellenére felvette a keresztséget. Jótékonykodása, a szegények segítése napjainkban is példaértékkel bír! A népi hagyományok kihagyhatatlan étele a libalakoma! Az ún. kisböjt, azaz a karácsonyt megelőző böjt előtti utolsó napon rendszeresek voltak a lakomák, bálok, vásárok. Ilyenkor nagy evés-ivást rendeztek, hogy a következő esztendőben is bőven legyen mit fogyasztani. A rigmus szerint: „Aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik”. Márton napjára már kiforr az újbor is. A bornak Szt. Márton a bírája, tehát ezen a napon a bort mindenképpen meg kellett kóstolni. A must ilyenkor változik borrá, az egész évi fáradozás gyümölcse ekkor mutatkozik meg, az eredménnyel pedig szívesen el is dicsekedtek a boros gazdák. Ezért invitáljuk Önt / Önöket erre a programra, hogy felidézzük az egykori hagyományokat és természetesen a libalakomával megalapozzuk a következő év „bőségét”!
Utazás: autóbusszal
Indulás: 08.30 órakor Bp. XIV. Ifjúság útja, a Danubius Hotel Aréna előtti útról.
Találkozó: 10 perccel az indulási időpontok előtt.
Ellátás: libalakoma (büférendszerben) 1 pohár újborral
A tatai Esterházy-kastély az Öreg-tó partján álló főúri rezidencia, melyet az Esterházy család építtetett a 18. század második felében. Az elegáns kastélyban uralkodók fordultak meg, itt írták alá az 1809-es schönbrunni békét is. A felújított épület ma múzeumként működik, ahol korhű enteriőrök, dísztermek, interaktív kiállítások és családtörténeti érdekességek várják a látogatókat. Programunk során felfedezzük ezt a történelmi ékszerdobozt, és bepillantást nyerünk a magyar arisztokrácia egykori mindennapjaiba.
Következő megállónk Tatán a város egyik legjelentősebb műemléke, a Szent Kereszt felmagasztalása plébániatemplom, közismert nevén a nagytemplom. Az 1751-ben indult építkezést eredetileg Franz Anton Pilgram tervezte, de a munkát végül Fellner Jakab vette át, akit ma is a templom fő alkotójaként tartanak számon. A későbarokk, copf stílusú templom díszítése különösen gazdag, tornyai közel 60 méter magasak, bennük három nagy harang található. A nagytemplom nemcsak vallási, hanem történeti és építészeti szempontból is kiemelkedő látványosság.
Tatán utolsó állomásunk a festői Öreg-tó partján álló tatai vár, amely hat évszázad építészeti stílusjegyeit viseli magán. A vár története a 14. századig nyúlik vissza, fénykorát Mátyás király idején élte, amikor reneszánsz palotává alakították át. Később fontos végvárként szolgált a török elleni harcokban, bástyái és kazamatái ma is jól láthatók. Az évszázadok során több átépítésen is átesett, legutóbb az 1800-as évek végén. Ma a Kuny Domokos Múzeum működik benne, ahol a látogatók a vár gazdag történetével és feltárt leleteivel ismerkedhetnek meg.
A nap utolsó programjaként (érkezés kb. 14.30-15.00 óra között) a sok-sok látnivaló után ebéd Taksonyban egy hangulatos étteremben. (A libalakoma napján gondoltak azokra a vendégekre is, akik nem kedvelik a szárnyas ételeket. Ők sem maradnak éhen!) A lakoma után hazautazás, érkezés Budapestre a kora esti órákban.
A változtatás jogát fenntartjuk!
Fontos: A belépők vásárlása miatt ne hagyják otthon a diák- vagy nyugdíjas igazolványt, mert egyes helyeken kedvezményeket vehetnek igénybe. A mobil telefonját, amelynek számát irodánknak megadta, okvetlenül hozza magával az utazásra a személyazonosításra alkalmas igazolvánnyal együtt!
A honlapon szereplő helyesírási hibákért, aktualitását vesztett árakért, akciókért, illetve az árkalkulációs program esetleges hibáiért, valamint a képekben, leírásokban fellelhető hibákért, eltérésekért a felelősséget nem vállaljuk. Kizárólag a munkatársaink által visszaigazolt árak, adatok, leírások, képek és egyéb más információ tekinthetőek véglegesnek. Weboldalunk használata közben megadott, azonosításra alkalmas, személyes adatok begyűjtése és feldolgozása megfelel az érvényes adatvédelmi előírásoknak. Adatkezelési Tájékoztatónkat itt olvashatja.
Copyright © 2016 Globe Travel Utazási Iroda - Minden jog fenntartva | Engeydély szám: R-1384/1996